Együttesünk 1999–2002 között formálódott a miskolci csángó táncház muzsikusainak, táncosainak körében. Többféle formáció kipróbálását követően Esztenás néven 2003 óta zenélünk együtt. Főleg moldvai és gyimesi csángó népzenét, illetve népi gyermekjátékokat, gyermekdalokat játszunk. Legkedvesebb közegünk a táncházi muzsikálás és az óvodai zenés műsorok, gyermektáncházak világa.
2003 óta saját táncházunk működik Miskolcon, 2023-ban ünnepeltük húsz éves évfordulónkat. Eleinte kéthetente, később havonta megtartott táncházunk egy nyitott közösségi alkalom. Szeretettel várjuk a népzene, néptánc iránt érdeklődőket, kezdőket és haladókat egyaránt.
Hétnyolcad című CD-lemezünkön a moldvai csángómagyarok muzsikája mellett néhány román dallamot is feldolgoztunk.
Szívesen vállalunk fellépéseket, koncerteket, táncházakat határon innen és túl – óvodákban, iskolákban, települési rendezvényeken, kulturális eseményeken, fesztiválokon, közösségi alkalmakon egyaránt.
Az együttes tagjai húsz év alatt többször változtak, de a kezdeti csapat nagyrészt együtt maradt. A névsor 2023-ban: Barsi Csaba, Bernáth Richárd, Fáy Ádám, Hegedűs Orsolya, Juhász Zoltán Nándor, Labant Tamás, Sinka Tímea, dr. Tóth Arnold.
Barsi Csaba – dob, ütőgardon, ének, táncházvezetés
Bernáth Richárd – táncházvezetés
Fáy Ádám – hegedű, szaxofon, fúvós és pengetős hangszerek, ének
Labant Tamás – koboz, gitár, dob
Sinka Tímea – táncházvezetés, daltanítás
Dr. Tóth Arnold, a zenekar vezetője – furulya, kaval, citera, ének
Rendszeresen meghívott zenekari tagok:
Hegedűs Orsolya – hegedű, ének
Juhász Zoltán Nándor – furulya, kaval